Szupertehén névre hallgatott az első nagymotorom, ami leginkább a Super Ténéré becézése volt. Ahogy jött a többi túraenduró, valahogy ez a név megmaradt. Átalakult. Kitágult. Jelentette a méretet, a jámborságot és az erőt. Ezen felül jelentette még a nyugalmat - itt alkalmazhatnám a zen szót is, de nem fogom. A Szupert mostanában elhagyom, marad a Tehén, többek közt jelezvén, hogy az egyhengeres 660-ast gyűröm, nem pedig a kéthengeres, 750-es nagytesót, bár a test mérete nem is különbözik.
A szerelőm szerint nincs olyan Tehén, amit ne vágtak volna oda párszor, de legalább ezt szépen összerakták. Jó, azért látszik, hogy a fejidom kicsit megcsavarodott, a műszerfalon alul a műanyagot megrepesztette a kuplungbovden és a fém fékcső. (Ezt fekete ragasztószalaggal javítottam eleinte, de ma már inkább mással töltöm az időmet.)
A kuplungkar kackiás, mint a huszár bajsza, és az utángyártott középállvány zörög minden egyes járdáról leugratásnál. A régi Hepco dobozok lifegnek egy kicsit. Más hibája nincs. Megvolt a 40 ezres szerviz (bizonytalan 44 ezernél, mivel csak nálam állt a kilométeróra úgy hatezret). Mindenesetre olajcsere, szelephézag-állítás, teljes átnézés megvolt. Kapott a kicsike új markolatot, új gumikat, és még egy váltóbovdent behúztak egyet a mostani mellé, hogy ha megadná magát, csak át kelljen akasztani... Mintha tudnék szerelni, de erre majd visszatérünk.
Most meg majd kiderül, hogy mit bírunk a Budapest-Jereván úton.
Utolsó kommentek