Az út. Eleje. Csak az aszfalt, de semmi baj. Magyarországot ismeritek, meg Horvátországot is. Az igazi dolgok Boszniában kezdődnek. Horvátországban paprikát és hagymát árulnak a szép standjukon az út mentén.
Boszniában ökröt és méretben onnan lefelé, sütögetnek, sörrel locsolgatják, mindez az út mentén, nagy fémládaszerű dolgokban, természetesen faszénen, és messziről érződik az erdei úton a sült hús illata.
A falvakban és a kisvárosokban a "pekara" szót keresem, és még késő este is sütnek a leglehetetlenebb kis pékségek. De mivel a Budapest- Szarajevó táv elég nagy, addig halogattam ezt a sült kérdést, hogy beértem a célba.
Szarajevó maga a többrendbeli meglepetés. Először is olyan, mint egy nagy temető. Temető a bevezető útnál, a domboldalon, amerre mész, mindenhol temetők. Reggel, amikor elindultam Koszovóba, a város másik bejáratát illetve kijáratát használtam, a benzinkút melletti dombon is temető…
Szarajevó bizonyos cementépületeken még hirdeti az olimpiát (mármint a sajátjukat, pár évvel ezelőttről), amúgy olyan, mint egy elszürkült fotó a nyolcvanas évekből. Aztán lemegy a Nap, és az utca életre kel. Kábé mint ha a Trafik, az Ötkert és a Creol kiköltözött volna az utcára, és mindenki elhozta a szép testvéreit. Hömpölyög a mosolygó tömeg, nyugi van, jókedv.
Semmi feszültség, semmi rossz érzés, csak a színtiszta életigenlés. Szürkülettől pirkadatig. Pivo, burek, palinkovac. Mindenki iszik és itat. Magyarszki... Visszaosonok a szobámba, zsong a fejem, sok volt a mai nap, holnap Montenegró.
Utolsó kommentek