Ahogy haladok át egy városon, aminek a neve Jehova, illetve Dzehova, megállok fotózni egy dzsámit, amitől nem messze piros, amstelos napernyők virítanak. Fura. Odajön egy nagy kopasz helyi, kábé akkora, mint én, és azt kérdezi: "You have a problem?" Mire én: "Nope, do you?". Amikor újra megkérdezi, szembefordulok vele, hogy lássa milyen széles vagyok, és teljes fekete vértben rémisztő.

Nem ijedt meg. Mindenféle átfut a fejemen, de nincs időm gondolatsorokat bogozgatni, mert valamit mond angolul. Feszültségemben nem értettem, csak amikor megismételte, hogy jó angolsággal meginvitál a bárjába, a Piano Barba, és mellesleg ő a Steel Wheels Kosova feje. Felajánlja, hogy maradjak egy napot, iszunk, eszünk, motorozunk. Rávágtam, hogy rendben. Kihagyom Albániát, oda úgyis visszajövök jövőre nyaralni, és majd utolérem magam Görögországban.

Pár perc múlva már forró szendvicset tolok, helyi sörrel, egy emeleti bárban, pár igen rosszarcú emberrel. Úgy megy a nap, hogy eszünk és iszunk, aztán meg átgurulunk egy másik helyre, ahol eszünk és iszunk, és egyre több chopperes kerül elő. A legdurvább pillanatban vagyunk vagy tízen, több mint 12 ezer köbcenti, koszos, piac mögötti utcákról fenyőerdőbe érünk, megkávézunk, fel a dombra, még kávé és sör és kilátás.

Nyolcból hárman jól beszélnek angolul, a többiek is pötyögnek. Vissza a Piano Barba. Előveszek egy liter törkölyt a Szelesháttól, persze itt műanyag palackban, de csak akkor lepődnek meg, amikor megkóstolják. Hamar elfogy. Magyarázzák, hogy ők muszlimok, de nem tartják kicsit sem, és inni viszont annyit isznak, mint az állat, hétvégén annál is többet. Egyébként meg menjünk le a hídhoz, megmutatják, hová szervezik a regionális Steel Wheels találkozót a hó végén. Ezer motort várnak Albániából, Macedóniából, Koszovóból...

A híd alatt elhagyatott területen, a holtág mellett bódé, benne ötven körüli mogorva arc. Enni hoz és inni. Barátaim hívnak, hogy menjünk úszni. Nem igazán kívánja a testem a hínáros, langyos vizet. De szerencsére nem a holtágba ugrálnak be, hanem hátul ott a feszített víztükörrel a medence, mellette jacuzzi.

Műanyag székek és asztalok, úgy negyven embernek, persze nincs senki rajtunk kívül. Magyarázzák, hogy ez a terület önkormányzati, direkt hagyják kicsit lepusztulni, hogy amikor majd megveszik, nem kérnek érte annyit, és aztán jöhet a felújítás. Dézsávú.

Csobbanás után vissza a Piano Barba. Esteledik. Nyolckor lezárják a belváros főutcáját, kilencre a város apraja-nagyja sétál. Föl és alá. Európai arcok, elvétve egy kendő, csador nincs. Olyan a város, mint egy nagy piac, vásárolgatnak, esznek és isznak. Néha a müezzin imára hív, de nem olyan, mint Boszniában, itt nem nagyon mennek imádkozni.

Sokat beszélgettem velük, a fogtechnikus kicsit szomorú volt, mert a családja mellett (ki)tartott moldáviai barátnőjét a többiekkel együtt begyűjtötte a rendőrség, hogy kitoloncolják az országból. Szomorkodnak és isznak. Én már vízen vagyok egy ideje. Hosszú nap volt, elfáradtunk. Mindenki lassan hazamegy az asszonyhoz, gyerekekhez és szögre kerül a bőrmellény. Én vértet öltök, mert nincs kedvem itt éjszakázni, elköszönök, mondván, hogy még találkozunk. Komolyan gondolom.

Indulok Macedónia felé. Teljes a sötét, táblák nincsenek. Elhagyok pár várost és elindulok a hegyeknek. Nem találtam (nem is kerestem nagyon) szállást, ahol biztonságban éreztem volna a motoron hagyott cuccokat, pakolni meg nincs kedvem. Nagyon hideg van, megállok egy benzinkútnál, tankolok a 350 forintos benzinből, farmerra és térdvédőre ráhúzom a mackóalsót, felülre kabátot húzok.

Fekete erdőn megyek át Koszovóban. Szerpentines úton haladok, örülök, hogy éjjel van, nem látom a szakadékot. Olyan az egész, mint egy zombifilm és egy második világháborús, lövöldözős játék keveréke. Átfut a fejemen, hogy itt el is tűnhetnék, de keményebb vagyok, mint az ugató kutya, mint a koszovói éjszaka. A kamionoknál nem vagyok keményebb.

Befutok a koszovói-macedón határhoz. Sunyi fejű határőr rám néz és a helyi biztosítást hiányolja, ötven eurót kér. Megalkuszunk tízben, azt mondja, hogy amikor kilépek az országból és kérik a biztosítást, mondjam, hogy a határátkelőnél felejtettem a zöld kártyámat. Nem csak a feje sunyi.